Csém után Csolnokra utaztunk idegenbe, a másik utolsó otthonába. Most senki sem beszélt a nagyarányú győzelemről a mérkőzés előtt, de mégis a létszám, és a meccs előtti öltözői hangulat sok mindent elárult a hozzáállásról. Kezdeném ott, hogy olyan játékosok, akik szívüket-lelküket bele szokták tenni, szabit veszne ki, cserélnek, ha kell, most úgy gondolták, hogy a múltheti kiváló játék után nélkülük is hazavisszük a 3 pontot, éjszakás műszak előtt nem utaznak el ilyen messze. Ezzel nem is lenne igazán semmi problémám, csak sajna a megjelent 13 játékos is kb ugyanezt gondolta. Mégpedig, hogy nélkülük is átmentünk a múlt hétről annyit, hogy sikerüljön győzni. Mint említettem nem voltunk túl sokan, több meghatározó játékos hiányzott, így elég felforgatott kezdő tizeneggyel léptünk pályára: Gucsi T.- Cserháti T., Hodosi A., Torday D.- Krokavecz Gy., Margl A., Hajnal Zs., Patzák R., Farkas Cs.- Csöre P., Györfi G.
Györfi Gabival utaztam a meccsre és azt elemezgettük, hogy még csak két gólnál tart a bajnokságban, mi lehet az oka. A kis lelkimasszázs után a csapat legjobbja lett... de nem rohanok ennyire előre.
Ellenfelünk Csolnok legénysége, vidáman fogadott, és fogadkozva várták a kezdő sípszót, mert mint mondták, végre megvannak, mindenki el tudott jönni, öt cseréjük is van, a legjobb összeállításban lépnek pályára. Szép kilátások mondhatom, megint pont ellenünk sikerül vkinek meglennie. De semmi gond, kell egy jó kezdés!
Az meg elmaradt... :(. Nem igazán találtuk a ritmust, rossz felfogásban játszottunk, kapkodtunk, elcseleztük stb. Úgy éreztem a huszadik percre kipukkadt K. Gyú és Rajmi, az elején nyugtadgató Margeszra nem hogy nem hallgattak a társai, de még Ő is kapkodóvá vált. Helyzetet sem tudtunk kialakítani, ellenfelünk volt mezőfölényben ráadásul. A 20. percben eladtuk a labdát saját bedobásunknál, Hodót kijátszották, és 2:1-ben vezették Tordóra a labdát, amit nagy nehezen megoldottunk aztán. Ébresztő jel lehetett volna! Aztán 26. percben Gabi betört balról a 16-osra, buktatták, tizi. Hogy milyen koncentráltsaággal érkeztünk a meccsre, azt jól jelzi Tamás kihagyott büntetője.
Továbbra sem találtuk magunkat, nemhogy a játékunkat. A 44. percben nem szabadítottunk fel hátul a bal oldalon, pepecseltünk, aminek labdavesztés lett a vége, mögénk kerültek, beadták, érkeztek, kapufa, kipattanót már beverték! 0-1. Csémen hasonlóan kaptuk a másodikat... Jött a szünet.
Fanyar humorral kínomban csak annyit mondtam, hogy sikerült megint hátrányba kerülni, de ezek nem tudják, hogy 3-mal kellene vezetniük a pontszerzéshez, simán fordítunk, mint ahogy fel szoktunk támadni az idő fogyásával arányosan.
Fokadkoztak a srácok, de nem igazán láttam a szemekben a teljes elszántságot, még bennük volt, az úgyis nyerünk valahogy feeling.
Korán meg is lett az "eredménye". A 46. percben Hodó nem ismerte fel társait, így a szabit a térfelünk közepén az ellenfélnek passzolta. Ugyan utolértük, de a játékvezető visszaadta nekik a büntetőt. Tamás meg úgy gondolta, visszaadja a csapatnak a kihagyottat, így egálba hozva magát megfogta a tizit. Ha azt gondolná a kedves olvasó, hogy ez már csak felébresztett minket, és innen elindul a gőzhenger, az nagyon téved. Ugyanis az 52. percben egy bal oldali támadásuknál nem támadtunk ki a beadóra és 16 méterről a beadást, két ember között, sikerült befejelnie nagy ívben, Tamás felett. 0-2.
Erre aztán felébredtünk kicsit.
55. perc: Chuky labdaszerzése után középpen megindult, majd gyönyörűen kiugratta a bal oldalon a szélső és belső védő közötti átadással Györfikét, aki beverte ahogy kell. 1-2.
Fokoztuk a tempót, aminek a 68. percben lett meg az eredménye: 16-os jobboldali sarkáról K. Gyú végzett el szabit, Gabi érkezett: 2-2.
70. percben a vezetést is megszerezhettük volna egy középső kényszerítő utáni ziccerrel, amit a kapusuk védett, de pont Csöre elé pattant a labda, aki akár le is vehette volna, de Péterünk ehelyett egyből mellé/fölé kanalazott.
Ezután le is cseréltem Kecsapra, mert ezt Ő is meg tudja ugyanígy oldani, ha kell.
Az utolsó 20. percben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, ellenfelünknek is voltak helyzetei, így összességében sajnos reális a döntetlen. Hamarabb kellett volna ébredni, vagy a gyors egyenlítés után összeroppantani az elbizonytalanodó ellenfelünket.
Osztályzatok:
Gucsi T.: Megszokott magabiztosság, de sajna egy kihagyott büntető. Extraként viszont egy megfogott. Sokat töprengtem, de marad a 7.
Cserháti T.: Nem a védelmünk napja volt ez a meccs. Enerváltan mozgott, mintha teljesen elfogyott volna az energy (nem is merem leírni hányadik percben). Ez most csak:5.
Hodosi A.: Sokat mentett, de voltak nagy hibái, mégis a védők közül ma Ő teljesített legjobban:6.
Torday D.: Ma éreztem nála a legjobban a bizonytalanságokat. Nem volt önmaga, még lassabbnak is tűnt. De azért volt a végén néhány jó mentése:5.
Margl A.: Ma Ő is halványabb volt. Kezdetben próbált nyugtadgatni, türelmesen játszani, aztán őt is elkapta a gép, ívelgetett, kapkodott: 6.
Hajnal Zs.: A belső hármas legjobban teljesítő tagja, harcolt, robotolt, fontos gólpasszt adott: 7.
Farkas Cs.: Nem jöttek be megoldsai, nem hagyott nyomot bennem játéka, nagyon fenn játszott, nem szervezett:5.
Krokavecz Gy.: Elején jól kezdett, aztán elfáradt. Ha hinne magában, még erőben használna is neki a történet. Mikor odateszi magát ilyen gólpasszokra képes: 6.
Patzák R.: Ő is idejekorán elfáradt, úgy érzem. Többször mögé kerültek, nem éreztem azt a tüzet benne, hogy mindenáron bedarálom, megeszem, megölöm, megoldom, beverem stb. Ez most csak:5.
Nagy L.: Halovány volt Ő is ma, többször avatkozott játékba, mint Rajmi. A második félidőben a bal oldalunk volt már a veszélyesebb: 6.
Csöre P.: Lábában maradt a győztes gólunk. Sokszor felhúzta saját magán magát!!! Ezt nem kéne, ezt ki kellene nőnie, le kéne higgadnia és akkor többször fog jól dönteni: 5.
Györfi G.: Csapat embere ma. Két gól, kiharcolt tizi. Ennyit várok el tőle minimum minden meccsen: 7.
Gerencsér G.: Kecsap ma sem kapott annyi lehetőséget, hogy érdemben értékeljem: 0.